Edukáció – Tudástár

Kis látogatók, nagy élmények – óvodások a Napsugárvet Állatorvosi Rendelőben

A felelős állattartásra nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Ezt a szemléletet szeretné átadni a legkisebbeknek is a Felelős Gazdi Akadémia Alapítvány, amelynek egyik fontos célja, hogy a gyerekek játékos, élményszerű formában ismerkedjenek meg az állatok szükségleteivel és a róluk való gondoskodás jelentőségével. Ezúttal a Tulipán és a Csiga csoport óvodásai látogattak el a Napsugárvet Állatorvosi Rendelőbe.

Egy állatorvosi rendelő egészen más arcát mutatja, amikor kíváncsi óvodások érkeznek vendégségbe. A vizsgálóasztal, a különféle műszerek és az állatorvosok mindennapi munkája egyszerre válik izgalmas felfedeznivalóvá és remek alkalommá arra, hogy a gyerekek megtanuljanak néhány fontos dolgot az állatokról.

A Napsugárvet Állatorvosi Rendelő munkatársai interaktív, játékos bemutatóval fogadták a Tulipán és a Csiga csoport kis látogatóit. A gyerekek bepillanthattak az állatgyógyítás világába, megismerkedhettek az állatorvosi munka eszközeivel, és azt is megtapasztalhatták, milyen sok odafigyelésre van szükség egy beteg állat ellátásához.

A foglalkozás során a kicsik maguk is bekapcsolódhattak a játékos gyógyításba, amelynek egyik emlékezetes pillanata Csengő, a rendkívül barátságos és nyúzásttűrő vizsla ellátása volt.

Az óvodától különösen kedves visszajelzés érkezett a látogatás után, azt írták blogjukon, hogy csodálatos élmény volt a látogatás és „különösen nagy öröm volt Csengő gyógyítása, amely teljesen elvarázsolta óvodásainkat. A közvetlen, interaktív bemutatónak köszönhetően óvodásaink nemcsak hatalmas élménnyel gazdagodtak, hanem észrevétlenül, játékos formában tanulták meg a felelős állattartás legfontosabb alapjait.

A pedagógusok kiemelték, hogy a közvetlen, interaktív bemutatónak köszönhetően az óvodások nemcsak élményekkel gazdagodtak, hanem szinte észrevétlenül, játékos formában sajátították el a felelős állattartás legfontosabb alapjait.

A Felelős Gazdi Akadémia Alapítvány kifestővel is megajándékozta a gyerekeket, hogy a látogatáson szerzett élményeket otthon, a családjukkal együtt is felidézhessék.

Az alapítvány és a Napsugárvet Állatorvosi Rendelő közös törekvése, hogy az állatok iránti szeretet mellé tudást is adjanak. Hiszen egy kisállat befogadása nemcsak öröm, hanem hosszú évekre szóló felelősség is. Fontos, hogy a gyerekek már egészen fiatalon megértsék: az állatoknak szükségük van gondoskodásra, megfelelő táplálásra, egészségügyi ellátásra és biztonságos környezetre.

Az ilyen találkozások éppen ezért sokkal többet jelentenek egy kellemes délelőttnél. Lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekek személyes élményeken keresztül kerüljenek közelebb az állatok világához, és megtanulják, hogyan válhatnak egyszer majd felelős gazdikká.

Köszönjük a Tulipán és a Csiga csoport óvodásainak és pedagógusainak a látogatást, a kíváncsiságot és a sok-sok lelkes kérdést!

Hisszük, hogy a felelős állattartás alapja a tudás, az odafigyelés és az empátia. Ezeket pedig már a legkisebbeknek is átadhatjuk – egy-egy ilyen találkozás alkalmával.

Felelős Gazdi Nap Esztergomban – egy délelőtt, amikor az állatok kerülnek a középpontba

Játékos feladatok, izgalmas találkozások, állatos élmények és rengeteg hasznos tudás várja a családokat október 18-án az Esztergomi Piacon. A Felelős Gazdi Akadémia Alapítvány első családi rendezvényén kicsik és nagyok együtt fedezhetik fel, mit jelent felelősen gondoskodni négylábú – vagy éppen hosszú fülű, tollas – társainkról. A részvétel ingyenes.

Honnan tudhatjuk, hogy a kutyánk fél, fájdalmai vannak, vagy éppen játszani szeretne? Miért fontosak a védőoltások? Mit tegyünk, ha kedvencünk bajba kerül? És vajon milyen egy állatorvos munkája?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatnak választ azok, akik ellátogatnak a Felelős Gazdi Napra 2026. október 18-án, vasárnap 10 és 14 óra között az Esztergomi Piacra.

A Felelős Gazdi Akadémia Alapítvány azért hívta életre a rendezvényt, mert hisszük, hogy a felelős állattartás tanulható, és minél korábban kezdünk beszélgetni róla, annál természetesebbé válik a következő generáció számára.

Szeretnénk megmutatni, hogy a gondoskodás nem csupán etetésből, sétáltatásból és szeretgetésből áll. Hozzátartozik az is, hogy felismerjük állataink jelzéseit, odafigyelünk az egészségükre, és tudjuk, mikor van szükségük segítségre.

Öt állomás, öt pecsét, egy Felelős Gazdi Oklevél

A rendezvény egyik legizgalmasabb programja a Felelős Gazdi Útlevél, amellyel a gyerekek és családjaik öt játékos állomást járhatnak végig.

Megtanulhatják felismerni a kutyák testbeszédét, megismerkedhetnek a megelőzés legfontosabb lépéseivel, kipróbálhatják, milyen állatorvosnak lenni, megtudhatják, mit kell tenni vészhelyzetben, és a helyes táplálásról, gondozásról is szerezhetnek hasznos ismereteket.

Itt nincsenek rossz válaszok és nincs vizsgadrukk. A feladatokat közösen oldjuk meg, hiszen a cél nem a számonkérés, hanem a játékos tanulás.

Minden állomáson pecsét kerül az útlevélbe, az öt pecsétet összegyűjtő résztvevők pedig megkapják a Felelős Gazdi Oklevelet.

És természetesen a szerencsekerék sem maradhat el, ahol mindenki nyer!

Élő Könyvtár – ahol a könyvek helyett az emberek mesélnek

A Felelős Gazdi Nap különleges programja az Élő Könyvtár, ahol a látogatók személyesen találkozhatnak olyan szakemberekkel és állatbarátokkal, akiknek az életében az állatok fontos szerepet töltenek be.

Velünk lesz dr. Pálinkási Csaba állatorvos, Czikora Anita kutyakozmetikus, Spisák Zsuzsa kutyakiképző és terápiás tréner, Láng Erzsébet, a Szalézi Cicakolónia cicamentője, Tóth Leila, a Goldenhill Bunnies nyusziszakértője, Pálmai Andrea, a Bogáncs menhely képviselője, valamint Márton András Vlad, a BirdMania madárszakértője.

Az Élő Könyvtár vendége lesz Nagy Alexandra színésznő is, aki hét kutya gazdájaként osztja meg tapasztalatait és történeteit az érdeklődőkkel.

Az Élő Könyvtárban nincs szükség előzetes tudásra vagy különleges kérdésekre. Bárki odaléphet, beszélgethet, kérdezhet, és olyan dolgokat is megtudhat, amelyekre talán eddig nem is gondolt.

Mesék, állatsimogatás és közös élmények

A legkisebbekről sem feledkeztünk meg. 11 órától Kulcsár-Elek Csilla, a Csillangó Meseműhely mesemondója varázsolja el a gyerekeket történeteivel.

Lesz állatsimogatás, ahol kutyákkal és nyuszikákkal is találkozhatnak a látogatók, valamint kézműves foglalkozások és további játékos programok is várják a családokat.

A rendezvényen a Felelős Gazdi Akadémia Alapítvány munkáját is szeretnénk bemutatni. Célunk, hogy a felelős állattartással kapcsolatos tudás minél több emberhez eljusson, és lehetőségeinkhez mérten segítséget nyújtsunk azoknak is, akiknek nehézséget jelent kedvencük megfelelő állatorvosi ellátásának biztosítása.

Mert a felelős állattartás közös ügyünk

Azt szeretnénk, ha ezen a napon mindenki hazavinne valamit. A gyerekek egy élményt, egy oklevelet vagy egy új ismeretet. A felnőttek egy hasznos tanácsot, egy jó beszélgetést, esetleg egy felismerést arról, hogyan tehetnek még többet az állataikért.

És talán mindannyian egy kicsit jobban megértjük majd azokat, akik nem tudják szavakkal elmondani, mire van szükségük.

Találkozzunk október 18-án az Esztergomi Piacon!

A rendezvény legfontosabb tudnivalói:

  • Időpont: 2026. október 18., vasárnap, 10:00–14:00
  • Helyszín: Esztergomi Piac, Esztergom, Simor János utca 26–32.
  • Szervező: Felelős Gazdi Akadémia Alapítvány
  • Részvétel: Ingyenes, minden korosztály számára nyitott.

A helyszínen adományokkal is támogatható az alapítvány munkája, hogy közösen még több állatnak segíthessünk.

Tudás. Törődés. Közös jövő. 🐾

Két befogadott cica kapott esélyt az ivartalanításra

Nem minden gazdi engedheti meg magának könnyedén az állatorvosi költségeket, ettől azonban még ugyanúgy lehet felelősen gondolkodni az állatról. Két befogadott cica története éppen ezt mutatja meg.

Egy házaspár kereste meg a Felelős Gazdi Akadémia Alapítványt azzal, hogy szeretnék ivartalaníttatni a két befogadott cicájukat. Tudták, hogy a beavatkozás fontos, az anyagi lehetőségeik azonban jelenleg nem tették lehetővé, hogy annak költségét saját maguk vállalják.

A döntésben tehát nem az volt kérdéses, hogy szükség van-e az ivartalanításra, hanem az, hogy hogyan tudják megoldani.

Az alapítványnál ekkor még csak tervezgettük az Esély a gondoskodásra elnevezésű támogatási programot. A kezdeményezés célja, hogy azoknak a gazdiknak is segítséget tudjon nyújtani, akik szeretnének megfelelően gondoskodni állatukról, de egy-egy nagyobb állatorvosi kiadás komoly terhet jelent számukra.

A két cica esete azonban felgyorsította a folyamatot. Az alapítványnál kidolgoztuk a támogatás kereteit és a program működését, majd egy jóságos adományozó segítséget ajánlott fel. Így nem kellett megvárni, amíg a program minden részlete véglegessé válik és el tudjuk indítani az adománygyűjtő kampányunkat.

A cicák a Napsugárvet Állatorvosi Rendelőbe kerültek, ahol Pálinkási Csaba állatorvos elvégezte az ivartalanításukat.

A történetben talán éppen az a legfontosabb, hogy a házaspár akkor is felelősen szeretett volna gondoskodni az állataikról, amikor egyedül nem tudták volna előteremteni a beavatkozás költségét. Nem halogatták a problémát, hanem segítséget kértek.

Az alapítvány pedig éppen erre szeretne lehetőséget teremteni a jövőben is.

Az Esély a gondoskodásra program azért jött létre, hogy az anyagi nehézségek ne feltétlenül jelentsék azt, hogy egy állat nem kaphatja meg a szükséges ellátást. Legyen szó ivartalanításról, oltásról, vizsgálatról vagy más indokolt állatorvosi beavatkozásról, a cél az, hogy a segítség azokhoz jusson el, akiknek valóban szükségük van rá.

A két cica most már túl van a műtéten. A gazdáik pedig egy olyan döntést hoztak meg, amelyhez ugyan segítségre volt szükségük, de a szándék végig megvolt bennük: szeretnének felelősen gondoskodni azokról az állatokról, akiket befogadtak.

Az alapítványnál pedig most már nemcsak egy formálódó elképzelés, hanem egy működő támogatási programunk is van. És két cica, akiknek a története megmutatta, miért is van erre szükség.

Mert a felelős állattartás nem mindig azon múlik, hogy mindent egyedül meg tudunk-e oldani. Néha azon, hogy merünk-e segítséget kérni – és van-e, aki segít.


Játékos tanulás az állatok szeretetéről – óvodások ismerkedtek az állatorvosi hivatással

A gyermekkorban szerzett élmények meghatározóak lehetnek abban, hogyan viszonyulunk később az állatokhoz. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy már a legkisebbek is játékos, élményszerű formában találkozzanak a felelős kisállattartás alapjaival.

Egy különleges délelőtt során a zöld óvodás csoport gyermekei ellátogattak a Napsugárvet Állatorvosi Rendelőbe, ahol Dr. Pálinkási Csaba segítségével betekintést nyerhettek az állatorvosi munka izgalmas világába. A gyerekek egy napra kis doktorokká válhattak, és testközelből tapasztalhatták meg, hogyan segítenek az állatorvosok a bajba jutott kis kedvenceken.

A program során megismerkedhettek egy kisállat vizsgálatának menetével, kipróbálhatták az állatorvosi eszközöket, megtudhatták, miért veszélyes a toklász, hogyan történik egy seb ellátása és kötözése, valamint azt is, hogyan működik a mikrochip és miért fontos a kedvencek azonosítása.

A gyerekek egyik kedvenc pillanata a szívhanghallgatás volt: egymás szívverése mellett Csengő kutyus szívhangját is ellenőrizhették a sztetoszkóp segítségével. A bátor négylábú segítő természetesen sok szeretetet és finom jutalomfalatot kapott a lelkes kis állatorvosoktól.

Az élménydús látogatáshoz alapítványunk is szeretett volna hozzájárulni: minden résztvevő óvodás gyermek megkapta első edukációs kiadványunkat, egy különleges kifestőt, amely játékos formában mutatja be a felelős kisállattartás legfontosabb üzeneteit.

A kifestő célja, hogy a gyermekek már fiatal korban megtanulják: az állatok nem játékok, hanem érző lények, akik szeretetet, gondoskodást és felelős odafigyelést igényelnek. A rajzolás és színezés közben a kicsik olyan fontos témákkal találkozhatnak, mint a megfelelő gondoskodás, az állatok tisztelete és a velük való szeretetteljes bánásmód.

Bízunk benne, hogy kiadványunk sok családhoz és gyermekhez eljut, és segítségével még több kis állatbarát ismerheti meg a felelős állattartás alapjait.

A kifestő innen ingyenesen letölthető:

Köszönjük Dr. Pálinkási Csabának és a Napsugárvet Állatorvosi Rendelő csapatának, hogy egy ilyen tartalmas és emlékezetes programmal segítették a gyermekek állatok iránti érzékenyítését.


Vigyázat, toklász! – apró fűszál, nagy veszély

A nyári séták egyik rejtett veszélye lehet a toklász, amely sok gazdi számára ismerős látvány a mezőkön, parkokban és füves területeken. Bár aprónak tűnik, komoly problémát okozhat kedvenceinknek.

A toklász a kalászos növények száraz része, amely hegyes, szúrós formája miatt könnyen belefúródhat az állat bőrébe vagy különböző testrészeibe. Különösen veszélyeztetett a mancs, a fül, a szem környéke és a szőrzet közötti terület. Mivel a toklász apró kampós részei miatt gyakran csak előre halad, magától ritkán távozik, és akár mélyebb szövetekbe is bekerülhet.

Érdemes séta után mindig átnézni kedvencünket: nézzük meg a tappancsokat, a lábujjak közötti részeket, a füleket és a szőrzetet is. Ha kutyánk hirtelen sokat rázza a fejét, sántít, nyalogatja vagy rágja valamelyik testrészét, esetleg tüsszög vagy könnyezik, érdemes toklászra is gondolni.

A megelőzés a legjobb védelem: lehetőség szerint kerüljük a magas, elszáradt füves területeket, séta után pedig szánjunk pár percet kedvencünk átvizsgálására. Ha pedig felmerül a gyanú, hogy toklász került az állatba, ne próbáljuk mélyről eltávolítani otthon – a biztonságos eltávolítás érdekében kérjük állatorvos segítségét.

Egy kis odafigyeléssel sok kellemetlenségtől és fájdalmas beavatkozástól óvhatjuk meg négylábú társainkat. 


Biztonságban útközben – hogyan utazzunk kedvencünkkel?

Egy közös kirándulás, nyaralás vagy akár egy rövid utazás is sok élményt tartogathat négylábú társainknak. Ahhoz azonban, hogy az út valóban kellemes és biztonságos legyen, nemcsak a kényelmükről, hanem a megfelelő felkészülésről is gondoskodnunk kell.

Sokan természetesnek veszik, hogy a kutya vagy a macska szabadon utazik az autóban, esetleg az ölünkben ül vagy kidugja a fejét az ablakon. Ez azonban veszélyes lehet: egy hirtelen fékezésnél az állat megsérülhet, és baleset esetén saját magára, valamint az utasokra is veszélyt jelenthet. A biztonságos utazás érdekében kedvencünket mindig megfelelően rögzítsük.

Kutyák esetében használhatunk állatok számára készült biztonsági övet vagy megfelelő méretű szállítóboxot, macskák és kisebb állatok esetében pedig stabil, jól szellőző hordozó ajánlott. Fontos, hogy az eszköz kényelmes legyen az állat számára, ugyanakkor menet közben ne tudjon elmozdulni.

Külföldi utazás előtt – ne feledkezzünk meg az állatútlevélről!

Ha kedvencünkkel külföldre indulunk, az utazás előtt érdemes időben tájékozódni a szükséges feltételekről. Az Európai Unión belüli utazáshoz kutyák, macskák és vadászgörények esetében általában szükség van állatútlevélre, amely az állat hivatalos okmánya.

Az állatútlevél tartalmazza a kedvenc azonosító adatait, a mikrochip számát, valamint az oltásokkal – különösen a veszettség elleni oltással – kapcsolatos fontos információkat. Az útlevél csak akkor érvényes, ha az állat rendelkezik megfelelő azonosítással (mikrochippel), és az előírt oltások, kezelések dokumentálva vannak benne.

Különösen fontos figyelni a veszettség elleni oltás érvényességére. Az első veszettség elleni oltás után az utazási jogosultság nem minden esetben azonnali, ezért külföldi út előtt mindig időben egyeztessünk állatorvosunkkal. Egyes országok további előírásokat is meghatározhatnak, ezért indulás előtt mindig ellenőrizzük az aktuális szabályokat.

Az állatútlevél nem egyszeri dokumentum: fontos, hogy az adatok naprakészek legyenek, és minden szükséges oltás, illetve kezelés megfelelően szerepeljen benne. Utazás előtt érdemes átnézni, hogy kedvencünk okmányai rendben vannak-e, így elkerülhetjük a kellemetlen meglepetéseket.

A kényelmes utazás is számít

Hosszabb út előtt gondoljunk kedvencünk igényeire is. Indulás előtt biztosítsunk számára lehetőséget egy kis mozgásra és ürítésre, útközben pedig tartsunk rendszeres pihenőket. Legyen nálunk friss víz, itatótál, valamint az állat számára megszokott eledel, ha szükség van rá.

Nyáron különösen fontos odafigyelni a hőségre. Soha ne hagyjuk kedvencünket egyedül a lezárt autóban még rövid időre sem, hiszen az utastér percek alatt veszélyesen felmelegedhet. A hőguta életveszélyes állapotot okozhat.

Ha kedvencünk nehezen viseli az utazást, érdemes már előre, fokozatosan hozzászoktatni az autózáshoz. Rövid, pozitív élményekkel járó utak segíthetnek abban, hogy az állat nyugodtabban érezze magát. Erősebb utazási rosszullét vagy szorongás esetén pedig kérjük állatorvos tanácsát.

Egy kis odafigyeléssel az utazás biztonságos és örömteli élmény lehet mindenki számára. Hiszen kedvenceink is a család részei – megérdemlik, hogy az úton is vigyázzunk rájuk.